- És tudjátok, mi a legröhejesebb? Ez az utolsó évem itt - az egész limuzin harsog a nevetésünktől, ahogy leparkolunk, hőn szeretett koleszem előtt. Mert mi már csak ilyen vicces bagázs vagyunk, semmi köze ahhoz a töménytelen mennyiségű pezsgőhöz, amit itt elfogyott. Úgy gondoltam, már épp itt az ideje megjelenni a suliban, ha már egy héttel előbb kellett volna. Remélem, az ősök nem jöttek rá, bár bátyám megesküdött rá, hogy fedez, míg én kitombolom magam Milanoban. Az hely, az a város... te jó ég, ott akarom leélni az életem. És azok a pasik... Mert ugyan mi is számítani, egy friss felnőtté érett lánynak, aki lába elé lerakták konkrétan az egész világot. Csak bírjam ki, csak ezt az egy évet húzzam ki, aztán már zöld utat kapok mindenhová. Persze addig még sok víz lefolyik, már én se vagyok az az aránylag jól nevelt lány, aki elköszönt, ahogy ránk telepedett a szünet. Ez az szünet megváltoztatott, de nagyon. Rájöttem, hogy kis országomon kívül is van élet, de még milyen élet. A paprazziknak meg tökmindegy mit csinálok, elkönyveltek egy elkényeztetett, feltűnési viszketegségben szenvedő, szőke libának, hát legyen, én olyan nagy évben tojok rájuk. - Hihihi, szerintetek ez hogy nyílik? – kérdem a három kedves srácot, akiket az út során szedtünk fel, igazából még csak a nevüket se tudom, de hát… ez nem gátol meg abban, hogy nemzetközi kapcsolatokra tegyek szert. Jelenleg úgyis az a legnagyobb problémám, hogy nem nyílik ez a nyavalyás ajtó, pedig be még be tudtam szállni. Az épületben még égnek a villanyok, tehát vannak, akik még fent vannak, csodás. Gondolom, a stréberek, az olyanok, mint Meghan, akik a pezsgésről csak meséket hallottak. Nagy nehezen kiküzdöm magam a kocsiból, persze a kezemben a pezsgős üveg, hisz a legjobb barátom mégis csak ő lett, csak hát… így nehéz kiküzdeni a csomagokat. - Hahóóó.. dögös szőke nagy bajban van – kiáltom el magam nevetve, ami útitársaimból is azt csal elő, de egyikük se segítene ám, meg hát.. igazából én se nagyon töröm magam. Azok a csomagok majd csak kijönnek, ha akarnak, én meg inkább iszom még egy kortyot. Részben, mert fogalmam sincs, mikor fogok közelebbi kapcsolatba kerülni az alkohol nevezetű csodával, részben, mert annyira finom, hogy ebből sose elég semmi. - Hozzád megyek – motyogom az üvegnek, aztán megint meghúzom a csomagtartónak támaszkodva. - Héj, ne hányj a gyepre, nem szabad rajta még lépni se – az egész udvar tőlünk víz hangzik, így nehéz nem észrevenni, hogy bizony Rica megtalálta az ide vezető utat, még ha az nem is volt sárgaköves.
Ez a reag ADEN számára íródott. Összesen NEM TUDOM, MENNYI szót tartalmaz. Írás közben [You must be registered and logged in to see this link.]hallgattam. Megjegyezném, hogy szörnyű lett, de lesz ez még jobb is ^^.
A hozzászólást Roderica A. Galawan összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Feb. 03, 2015 9:54 pm-kor.
Aden Blackbourne
♔ Ország : anglia ♔ Törvények száma : 44 ♔ Age : 41 ♔ Szobaszám : mapleburgh academy
Tárgy: Re: Aden & Rica Kedd Feb. 03, 2015 9:21 pm
You are in
TROUBLE
Úgy érzem magam, mint a hatalmas tanulási vággyal megáldott diákjaim, akik hajnalok hajnalán térnek haza a könyvtárból. A különbség közöttünk az, hogy én nem a könyvtárban, hanem a tanáriban gubbasztok, begörcsölt nyakkal és ujjakkal, az irodalomdolgozatokat javítva. És akármennyire is hercegek valamit hercegnők az idejárók, a korona néha túlságosan is elszoríthatja a fejüket néhány válaszuk alapján... Véreres szemekkel oldalgok ki az autómhoz, a rozzant kis piroshoz, ahogyan én hívom. Az ilyen pillanatokban mindig eszembe jut, hogy ha nem mondtam volna le az előjogomról, nem lenne gondom az autómmal, sőt, valószínűleg már azon gondolkodnék, milyen legyen az új. Sóhajtva vágódom be az ülésre, a leheletem száll a levegőben. Beindítom a motort, amikor egy limuzin hajt el mellettem a kollégium irányába. A rozzant kiss piros motorjának olyan hangja van, mintha egy traktor bürrögne valaki mellett, azonban még így is hallom a limuzinban tomboló zenét. És igen, a kormányba verem a fejem mert a., a diákjainknak ilyenkor nem lehetne bulizni menni vagy b., azaz a bulin már túlesett valaki, és most szállítják haza. A c., pedig az, hogy tanár vagyok, és kötelességem kideríteni, hogy pontosan melyik eset is a valós. Kiszállok a kocsimból, lazán zsebre tett kézzel indulok meg a kollégium felé. A szemüvegemet - ami különben is kamulencsés - az ingem nyakába akasztom. Mindig is ez mögé a szemüveg mögé rejtettem azt, aki vagyok, és bújtam egy átlagos irodalomtanár bőrébe. Azonban amikor meglátom a limuzinból kiszálló, teljesen elázott szőkeséget, akit hetek óta nem láttam az iskolában, legszívesebben újra felölteném a béna tanár külsőt. A lány - azaz Roderica Galawin, holland örökös - kiabálni kezd. Közelebb érvén látom, hogy a kezében lévő pezsgősüveggel kerül közeli kapcsolatba. Begyorsítok, és elkapom a lány karját. - Miss Galawin, kérem, legalább a többi diákot ne ébressze fel! - szólok hozzá szigorúan. - A kezében az alkohol ital? Adja ide! Most jött vissza? Mégis merre volt? Hol vannak a csomagjai? - kapkodom a fejem, ajkaimon kérdések özöne zúdul ki. A diákjaink nem túl híresek a szétesett jeleneteikről, mindegyiket próbálják a tanárok előtt rejtetten kezelni. - Ugye tudja, hogy mi fog történni, ha így meglátja Önt valaki? Az iskola nem az elnézéséről híres, ilyen esetekben.
A hozzászólást Aden Blackbourne összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Feb. 04, 2015 5:57 pm-kor.
Roderica A. Galawan
♔ Ország : Hollandia ♔ Törvények száma : 9 ♔ Age : 31 ♔ Szobaszám : 302-es
Tárgy: Re: Aden & Rica Kedd Feb. 03, 2015 9:57 pm
Aden & Rica
"Te jó ég, mi lesz itt...."
Persze miért is ne úszhatnám meg? Ugyan, kit zavar az, hogy üvöltözök magamból kikelve?A holland nem világnyelv, én meg jelenleg a saját anyanyelvemen se tudok teljesen jól beszélni, így vélhetően valami halandzsát szűrhetnek le abból, ami kijön a számból. De tökmindegy, ha józan vagyok se érdekli őket, mit mondok, ha csak nem a feltett kérdésre adok választ. Képzelem, milyen véleménnyel lehetnek itt rólunk. Csupa elkényeztetett kölyök, akinek még csak fogalmuk sincs arról, milyen megdolgozni valamiért. A tanároknak, az itt dolgozóknak… mindnek rá van írva az arcára, hát kövezzenek meg azért, mert jelen pillanatban azt mutatom, amit látni szeretnének, még ha nem is vagyok, nem is voltam ilyen. Egy kis szabadság. Persze, arról nem beszélnek, hogy nekünk olyan nincs, hogy hiába kívánjuk a hátunk közepére, bármit is teszünk, ziher, hogy másnak a fél világ arról fog csámcsogni. Azt nem látják, mennyire törjük magunkat, csak hogy ne essen csorba a családunk hírnevén, ahogy azt sem, nem csak azért barátkozunk hozzánk hasonlókkal, mert prűdek vagyunk, hanem azért, mert nem tehetjük meg, hogy egy rangon alulival látnak meg valahol. Ők csak azt látják, mait a zöld szörny mutat nekik, a csillogást, a fényűzést, a partikat, azt bezzeg senki nem látja, hogy ebben az elcseszett világban semmi nem valós, minden a hazugságon és a képmutatáson múlik, és nekem ebből lett marha elegem. Hát kövezzenek meg azért, mert jelenleg egy kicsit felengedek, az év többi részében úgyis a makulátlan tisztelettudó, hercegnőt alakítom, akire tojnak. Mert azt teszik, ha nem mutatsz valami érdekeset, ha nem teszel valami rendkívülit, nem vagy több azoknál, akik a rólad készült híreket olvassák. Hát nem kegyetlen az élet? - Na – kerekednek el a szemeim, ahogy valaki elkapja a karom, és összehúzott szemekkel összpontosítok, hogy legalább felé megértsem annak, amit a tanár mond. Felsóhajtok, mert egyszerűen nem értem, miért nem lett volna könnyebb beülni abba a kocsiba, és elhúzni. Sose fogom ezeket megérteni, komolyan… hát nem tök mindegy nekik, mit csinálunk, amíg az ősök fizetnek? - Nem látja, hogy ébren vannak? – mutatok az épület irányába, ahol most már kicsivel több villany ég. Hoppá. Majd, ha emlékezni fogok és lesz időm, bocsánatot is fogok kérni, de most… most az égadta világon semmi nem érdekel. - Jesszus, mi ez valami vallatás? Hát nem olvas újságot? – forgatom a szemem, de az üveget eléggé szorítom ahhoz, hogy azt ne tudja olyan könnyen kivenni. Nem adom ám csak úgy oda, egyetlen szóra, ő már az enyém. - Kit érdekel, mit gondol pár befásult, életunt vén…. ja maga is – biccentek, holott az agyam józanabbik fele most lekeverne egy maflást, csak mert megengedek magamnak ilyesmit, de hát.. az agyam józanabbik fele elutazott Hawaiira, és most csak az a fél van, aki tökre egyetért velem. - Mi lenne, ha kioktatás helyett inkább inna egy kortyot? – vonom fel a szemöldököm, mert a világért se szeretnék én rosszban lenni vele, sőőőőőt, de hát.. olyan kis morcos, de mindig.
Nem számoltam, hány szó ❃ [You must be registered and logged in to see this link.] ❃ Lesz ez még jobb is :pls:
Az ilyen pillanatokban, mint amilyen most ez is, csak nézem a lányt, és azon gondolkozom, hogy miért lettem tanár? Éppen annyira vagyok örökös, mint amennyire ő; sőt, előnyömre szól az, hogy férfi vagyok és elsőszülött. Miért nyalom ki a porcelánseggüket nap mint nap, amikor éppenséggel, hogy szorosabbra kéne fogni a gyeplőt rajtuk? Összeszorítom az állkapcsomat, és szerzek némi határozottságot a hátsó zsebemből. Ez nem az én világom. Inkább ülnék be a rozzant kis pirosba, és hajtanék ki a világ peremére... Aztán ülnék ki a motorháztetőre, lenéznék a semmibe és jó kis elvont, szimbolista költők verseit olvasgatnám. De nem: Aden Blackbourn itt van, a mínuszoktól vöröslő orral, és egy nagyképű, részeg lányt próbál visszarángatni annyira, hogy az ne hollandul ordibáljon az éjszaka kellős közepén. - Igen, éppenséggel látom - morgok a fogaim között a lányra. Egyre több villany kapcsolódik fel a kollégium ablakai mögött. Bele sem merek gondolni, hogy hányan nézhetnek minket. - Talán ezért is lenne jobb, ha összeszedné magát, mert jelenleg rendkívül szétesett és ócsárolható állapotban van. Leginkább szánalmas - biggyesztem felé az ajkaimat. A sminkje szétmaszatolva, a haja tiszta gubanc, de Roderica Galawin még így is az iskola legvonzóbb lányai közé tartozik - legalábbis, a fiúk legtöbbször róla szoktak sutyorogni. - Az ép elmém és a nyugalmam megőrzése érdekében nem olvasok újságot. A kezében lévő üveg után nyúlnék, de ő csak szorítja magához, mintha ő lenne Sámson, a pezsgős üveg pedig a levágott haja. Ki kell nevetnem a lányt, amikor életuntnak és vénnek nevez. Képen vág ezzel a hazugsággal, ami akár igazság is lehetne, végtére is, nem viselkedek másképpen, mint az aggastyánok. Arról viszont nem oktathatom ki, hogy csak harmincegy éves vagyok, és a génjeimnek köszönhetően a szarkalábak még nem kacsintanak rám. Aztán, Roderica meg kínál egy korttyal. Nyugodt vagyok még mindig, azonban ebben az iskolában ez nem szokás. Sőt, nagyon is nem. Lesokkolódva meredek a lányra, majd intézkedni kezdek a többi részeg fiatalhoz. - Te ott, Armaniban, szedd ki a lány csomagjait, vagy keresd meg őket, akárhol is vannak - most Rodericához fordulok - Maga pedig most szépen velem jön, a pezsgősüveg nélkül - húzom ki finoman, majd egyre erőszakosabban a lány kezéből az üveget, ami a gyepre esve halkan huppan egyet. Kezénél fogva a kollégiumba vezetem, és csak reménykedem, hogy nem kell majd meghánytatnom a szőkeséget...
Ha józan lennék, most belátnám, hogy hatalmas gázban vagyok, de hát.. az agyam búcsút mondott, és most tényleg csak a pillanatnak élek, úgy, ahogy bárki megtenné, akit nem hercegnőnek gúnyolnak. Hiába az a titulusom, sokszor, rengetegszer érzem, hogy csak gúnyból vágják a fejemhez, mintha csak én tehetnék arról, hogy rossz helyre születtem. Nem, sose vágytam az átlag emebrek közé, nekem tökéletesen megfelelt ez a világ, amíg nem jött velem szembe tömérdek szabály, minek többsége olyan, hogy ha beleszakadnék se tudnám betartani őket. Most meg belefáradtam, lehet, nálam csak később jelentkezik az a bizonyos kamaszkor, ami annyi meg annyi lázadást szül, de... de belefáradtam abba, hogy mások elvárásai szerint éljek, hogy búcsút intsek magamnak, meg úgy mindennek, ami hozzám tartozik, csak hogy vad idegenek elvárásainak feleljek meg. Lehet ezt hisztinek tekinteni, nem érdekel, de ha már minden áron sároznak, bármit is teszek, kakor legalább legyen rá okuk is, nem? - Ohh... tehát nekem nem lehetnek rossz napjaim, mindig úgy kell kinéznem, mintha címlapról léptem volna le, és még csak véletlenül se élhetek úgy, ahogy bárki más korombeli, igaz? Erre akar célozni? Tudja mit? Magasról teszek arra, ki, minek szeretne látni, jó lenne már, ha a maga fajták észrevennék, hogy mi se vagyunk többek más embereknél - pirítok rá, erősen gesztikulálva, de legalább minden szavam igaz. - És ha szánalmas vagyok? Te sose voltál az? Dehogynem, hát vesd rám az első követ, csak mert úgy merek élni, mint egy átlagos huszonéves - és még folytatnám is, de elcsuklik a hangom, feltételezem, mert marha nagy ritkaság, mikor én kiabálok. Nem, nem szoktam, teljesen nyugodtan, normális hangnemben szoktam valaki fejéhez vágni, hogy egy segg. - Egy segg vagy - biccentek mellé, mert az alkohol, az a nagyon csúnya, mégis számomra jelenleg az életet jelentő folyadék arra ösztökél, hogy ezt tudassam vele is. Halkan dúdolgatok, míg a tanár rendezkedik, mivel nem jutnak el teljesen hozzám a szavai, nem látom okát beleavatkozni, kettőnk közül ő a józanabb, és a józan emberre hallgatni kell, ugye? - Juan.. így hívják - motyogom, mert hirtelen beugrik a neve... vagy a másik kettő srác közül valamelyiké, ki tudja, a lényeg, hogy egy nevet tudok. Ezentúl mindenki Juan lesz, ha akarja, ha nem. Én meg marha okos, ha egyszer bele is trafálok. - Nem... nem megyek, azért jöttem, hogy szóljak nem jövök többé, nem fogom oda betenni a lábam, világos? - makacsolom meg magam, és nagyon dühösen nézek rá, maiért elvette tőlem Sámsont, és... és csak úgy ledobta, mégis milyen tanár az ilyen?
Nem számoltam, hány szó ❃ [You must be registered and logged in to see this link.] ❃ Lesz ez még jobb is :pls:
Kicsit meglepődök a lány hosszú monológjától, egy részeg embertől nem ilyet várok. Azonban, úgy látszik, a kellő düh jobban hat a szőkeségre, mint a hideg zuhany. A szavai égetnek; tudom, hogy miről beszél. De ez nem menti fel az alól, hogy ő kicsoda. Nem tehet arról, hogy örökösnek született, ám ha ez már így volt megtervezve, a legjobb, amit tehet, hogy megfelel a rangjának. - Miss Galawan, én megértem teljes mértékben Önt, mert igaza van. Azonban attól még Ön az, akinek született, és erre nem lehet mentsége. Volt már rá huszonakárhány éve, hogy megszokja. Ne okozzon a családjának csalódást - veszem vissza egy kicsit a hangomat. Viszont ez a lány nem adja fel. Még hevesebben gesztikulál, kalandozik a magázás és a tegezés között, én pedig nem tudom, hogy hogyan ráncigáljam el innen. - Higgye el, azzal csak magának teszek jót, ha most elviszem a nyilvánosság elől! És Miss, maga nem egy átlagos huszonéves, ezt jobb, ha most felfogja. Maga Hollandia egyik örököse, még ha a bátyja be is előzi Önt. Viselje a rangját méltósággal. Gondolom nem akar a családjából kivetve, pénz nélkül élni... Ha meri viselni a több tízezer dollárt érő gönceit, amit csak a családja neve miatt kapott, akkor hagyja abba ezt az ostoba viselkedést! - rajtam a sor, hogy szigorúbb legyek. Hullámvasútnak érzem a hangulatomat, ami próbál simulni a lányéhoz, és valahogyan befolyásolni, hogy menjen egy fedett helyre. Az idegességtől már így is vakuk hangját hallom a fejemben. Régi rossz emlékek... Roderica egy seggnek hív, de csak megrántom a vállamat. Azért a lány megsúgja az egyik srác nevét, így habár imbolyogva, és összesározva, de a cucca a kollégium elé kerül, míg a limuzinba beszállnak az embereket, aztán a hangos zenéjükkel együtt arrébb állnak. A szőkeség viszont megmakacsolja magát a koleszba való bemenetellel kapcsolatban. Szorosra zárt állkapoccsal nézek rá, kezem a felkarját szorítja. - Igenis folytatni fogja a tanulmányait! Mert tudni akarja, mi lesz, ha feladja őket? - lépek hozzá közelebb - Akkor olyan lesz önből, mint amilyen én vagyok. Egy örökös, aki elcseszte, és most itt szív és nyalja a többi elkényeztetett porcelánsegget - csak úgy köpködöm a szavakat. Elengedem a lány kezét, a kollégium ajtaja felé lépek, és kitárom neki: - Na, mit választ?
Sose voltam könnyű eset, még józanul se, csupán akkor tudtam, mikor kell befogni. Ez most úgy tűnik, nem megy, és mindent rá akarok zúdítani a tanáromra. De hát... most ő van itt, ha más lenne, vélhetően nem neki kellene végighallgatnia azokat a siránkozásokat, amiket amúgy elfojtok. Nem várom, ohgy megértse, hozzászoktam, hogy soha senki nem érti meg, csak felesleges hisztinek tartja, és nem érti, miért szar, mikor amúgy megkapok mindent. Persze, csak egy hétig lennének a helyemben, csak egyetlen hét.. gyanítom egyből felfognák, hogy a kötelesség több, mint amit cserébe kapok. - Hát persze, hogy megért. Egészen addig meg is kell értenie, míg az őseim eleget fizetnek, nem de? - köpöm gúnyosan a szavakat, és olyan lesajnálón nézek rá, hogy kedvem támad felképelni magam, mert ő igazán nem tehet róla, vagyis.... de. - Már megint ez a rohadt előítélet. Bár nem magára tartozik, de a kapott ruhák nagy része az árvaházban landol, mert nekik valahogy nagyobb szükségük van rá, és én sem halok bele abba, ha egy ruhát nem csak egyszer veszek fel - forgatom a szemem, de egyre dühösebb leszek, mert utálom, hogy így látnak, ahogy azt is, tehetek bármit, nem fogják megfeszíteni magukat, és megpróbálni másként tekintetni rám. És tessék, most úgy vagyok itt, ahogy mindenki lelki szeme előtt megjelenek, ahogy leírnak a magazinok, ez sem jó? Nagyon sajnálom. Miért? Miért érez mindenki késztetést aziránt, hogy kioktasson, miért akarja mindenki az én javam, mikor valójában tesznek rám? Az érdeklődés enyhe csíráját se mutatja itt egyik tanár sem, mégis... annyira szívesen szajkózzák azt, hogy az én érdekemben. - Ha nem lennél makacs, és belátnád ténylegesen, hogy elcseszted, már rég nem kéne porcelánseggeket nyalnod. De nem, makacs vagy, és kibaszott büszke, ugye? Inkább rinyálsz, és szájhúzva jársz be minden nap, mintsem hazamenj, és felvállald a hibáid - igen, ezt így szépen sikerült kikockáznom, egyetlen kósza mondatból, de akkoris igazam van, mert mind ezt teszik, a gyávák. - Tudod, mi a különbség köztünk? Hogy én sose fogok erre jutni. Lehet, hogy most nem keltem a tökéletes úrilány látszatát - pukedlizek előtte, ahogy felérek mellé, közben végig a szemébe nézek. - De holnap ugyanúgy kihúzom magam, és ugyanúgy állni fogom a röhögéseket, a sugdolózásokat a hátam mögött, mert én legalább vagyok annyira erős, hogy felvállaljam a hibáim... szóval TE nekem csak ne oszd észt - gúnyosan szúrom oda a végét, aztán me gis kapaszkodok benne, mert hirtelen ingatag lett a talaj, elesni meg mégse szeretnék.
Nem számoltam, hány szó ❃ [You must be registered and logged in to see this link.] ❃ Lesz ez még jobb is :pls:
Gúny. Szinte érzem, ahogyan a méz a jégre csöppen és valami furcsa, össze nem illő kép tárulkozik ki emiatt a fejemben. Megértem, hogy részeg. Megértem, hogy az alkohol beszélteti ki belőle az igaz, szűretlen gondolatait. De azt senki se várja tőlem, hogy el is tűrjem. Szinte összeroppantom az állkapcsomat, úgy szorítom össze, és a szabad kezemet ökölbe. Általánosságban egy nyugodt ember vagyok, akit nehezen hoznak ki a sodrából. Viszont most az éjszaka közepe van, kialvatlan vagyok, és nyűgnek érzem az életet. Talán a nők is ilyenek lehetnek, amikor ciklusuk van? - Nem érdekel a pénz - mondom monoton hangon. Már ezerszer ismételtem el szülőknek, diákoknak, még a saját szüleimnek is, amikor közöltem, hogy nem kérek a családi vagyonból, azzal együtt pedig belőlük sem. - Hazug ember az, aki azt mondja magáról, hogy nem előítéletes. Senki sem mondta, hogy egy ruhát csak egyszer lehet hordani, ami több, mint badarság. Érzem a lányból áramló, mellkason csapó vörös düht, amivel szemben tehetetlennek találom magam. Az lenne a legjobb, ha vele és magammal is leküzdetnék egy adag kávét. Igazából, azt sem tudom, hogy miért és miről akarom meggyőzni. Fáradt vagyok, ő pedig fiatal. Mit ér az én szavam a tapasztalatlanságával szemben? Minél több dolgot él át most, annál nagyobb lehetősége lesz a bölcsesség egy magasabb szintjét elérni. Aztán, Roderica olyat mondd, amihez tényleg semmi joga nincsen, még alkohollal sem. - Az egy dolog, kislány, hogy én becsmérelhetem önmagamat. De neked erre semmi jogod nincsen... Lássuk csak; itt cáfolod meg magad. Te is jössz az előítéletekkel. Menj szépen, hajtsd le a szőke fejedet a párnácskádra, és hagyj engem békén - engedem szabadjára a bennem tomboló Blackbourne vért. Ez általában sosem a legjobb döntés. Ilyenkor olyanná válok, mint az öcsém, egy igazi hurrikánná. - A tanárod vagyok. Osztanom kell az észt. Most pedig kérlek, fáradj be a kollégiumba, mert abszolút nem vagyok rád kíváncsi - mondom neki még mindig az említett épület ajtajában állva, lazán nekidőlve. Azonban legbelül lángolok, szinte elhiszem, hogy képes lennék tüzet okádni, ha akarnék. - Kérem iparkodjon, Miss Galawin, még a végén megfázik ebben az időben - váltok vissza egy szenvtelen, tipikus tanári hangnemre.
Ez a pasi kihozza a legrosszabb oldalam, amire aztán még így is csak alig vagyok büszke. Viszont tény. Ott van. Szinte mindig. Csak vannak alkalmak, mikor lényegesen halkabb, és vannak más alkalmak, mikor már-már ordibál, és csak erőnek erejével tudom visszatartani. Most viszont nincs kedvem, most végre megengedem valakinek, hogy lássa azt, akiről a cikkek szólnak, akiről a suli pasijainak többsége csak álmodozik, aki túl prűd ahhoz, hogy akárkivel szót fáltson. Mert ilyen vagyok, mert mind ilyenek vagyunk, egy átlag ember szemével nézve biztos. Ez a cél, ha nem lehetek az, aki szeretnék lenni, leszek olyan, akinek lennem kell, csak hogy ne okozzak csalódást tömérdek idegen embernek. Megmutatom, annak a kialakult álomképnek a legsötétebb oldalát, hátha végre értékelni fogják azt az oldalt is, ami nem hagyja, hogy a dolgok idáig fajuljanak. És a tanár csak a jéghegy csúcsa. Hercegnőt akarnak látni? Hát legyen... megmutatom, milyen az a hercegnő, aki mindenki fejében él. Mégha emiatt meg is undorodom magamtól. - Mondod úgy, hogy közben márkás cuccban feszítesz, hát barátom.. ehhez is kell egy vastag bőr - rázom meg a fejem megvetően. Persze, a legkönyebb ezt mondani, holott szerintem ő is tudja, a rengeteg pénz nem érdekli, de az igényei bezzeg ugyanúgy megmaradtak. - Nem badarság. Követelmény... különben a büdös életben nem vesznek el, nem mintha annyira vágynék rá, de... de miért is magyarázkodok én neked? - rázom meg a fejem zavartan, eszem ágában sincs bizonygatni semmit, úgyse tudnám megcáfolni azt, ami bizonyára már évek alatt kialakult benne a mi rétegünket illetően. Szinte érzem, ahogy megteleik az a bizonyos pohár, hallom ahogy az utolsó cseppek is beletrafálnak, de csak felvont szemöldökkel hallgatom a kifakadását. Hát persze, igazából mást sem vártam, de... de hirtelen jött bátorságnak köszönhetően - esküszöm pezsgőt iszok kávé helyett is - eszem ágában sincs engedelmeskedni neki. Nem tudom, miért, igazából már rég elvesztettem a fonalat saját magammal kapcsolatban is, ami nem túl jó dolog, higgyetek nekem, nem szabad soha elvesztenem a fejem, mert annak általában katasztrófa a következménye. - Nem vagy rám kíváncsi. Mégis megálltál, mégis elküldted azokat a srácokat, mégis egészen addig itt tébláboltál velem, míg nem mertem valami olyasmit mondani, ami neked nem tetszik - lépdelek hozzá egyre közelebb, szorosan elé lépve, aztán az inge gallérjával kezdek babrálni. - Gyanítom, még hányni is segítettél volna, megnyugtatlak, annyira azért nem vagyok részeg, épp csak a gátlásaim lettek oda - harapok az ajkamba, ahogy a szvakat már-már búgom. Nem tudom, mire fel ez a hirtelen hangulatváltás, sejtem a női büszkeség az, ami azt sugallja, mutassam meg neki, hogy már pedig igenis érdeklem. - Viszont nem cáfoltad meg azt, amit mondtam. Így lenne? Nem jött be a szülői szigor, inkább nekiálltál lázadozni, ami ide vezetett? Akkor mutasd meg, milyen vagy, ne bújj álarc mögé, mert a képmutatás a legnagyobb gyávaság - döntöm kissé oldalra a fejem, a távolságot se növelem, és már hirtelen azt se érzem, fáznék, bár mondjuk eddig sem. A szavakat is csak suttogom, hisz már elment a kedvem a kiabálástól.
Nem számoltam, hány szó ❃ [You must be registered and logged in to see this link.] ❃ Lesz ez még jobb is :pls:
Az ilyen pillanatoktól, az ilyen karakterű emberektől érzem magamat olyannak, mint amilyen az öcsém. Szeszélyes, akár a természet, néhol visszavonul, máskor pedig másodpercek alatt rombol szét mindent. Egyszerűen talán csak hajlamos vagyok a meggondolatlanságra. De mindegy is; az egész jellemem ellentétek tömkelege. Nyugodt vagyok, mégis az eltelt percek óta kezd elegem lenni abból, hogy egy élet tapasztalatlan elkényeztetett szőkeségnek hallgassam a kioktatását, aki valószínűleg holnap mindent megfog bánni, ami ma elhagyta a száját. - Márkás ruhák vannak rajtam, az lehet. De honnan tudod, hogy nem valamelyik hercegecske levedlett dolgait szereztem meg egy turkálóban, vagy éppen ő maga ajándékozta nekem? Látod, egy címke alapján nem kellene ítélni - csóválom a fejemet. Az nem kifejezés, mennyire mocskosnak érzem magam. Egy hazug dög vagyok, aki ezeket a ruhadarabokat eredeti áron vette meg, mégsem érdekli a pénz. Lehet egyáltalán ilyen ember ezen a világon? - Szerinted a férfiak pont az jegyzik meg, hogy tegnap, vagy tegnapelőtt milyen ruha van rajtad? A színére is csak akkor emlékeznek, ha a melleid jól látszódtak benne - nevetem ki a lányt. A hercegecskéi semmivel sem különbözőbbek, mint az átlag férfiak; ugyanúgy ott van a lábuk között az, amiben az eszüket hordják. És igen, én is férfi vagyok, nem szégyellem. Közben elérkezik a pont, amikor csordultig telik a tűrőképességes poharam. Szinte érzem, ahogyan az arcizmaim meglazulnak, a szemeimbe pedig egy rondább, gunyorosabb árnyalat költözik, viharossá változtatva a benne lévő kékséget. Kezdem elveszteni a fonalat magam körül, menekülni akarok, a kilincs hidege égeti a kezemet, Rica pedig közelebb jön... Amikor az ingnyakamhoz ér, úgy hátrahőkölök, hogy fejemet az ajtóba verem. Felszisszenek. - Ön az iskola diákja. Akkor is segítenék önnek, ha éppen késsel támadna rám - váltok újra a szemüveges irodalomtanár hangnemére, és próbálok elhúzódni a lány elől. Azonban csak azt veszem észre magamon, hogy az agyam kifogásokat keres, miért is maradjak itt. Végtére, Roderica csupán közelebb jött... Tekintetemet leköti az, ahogyan az ajkába harap. Próbálom leplezi a szaporább lélegzetvételemet, és elnézek onnan. Akármilyen is a jellemem, akármennyire is Blackbourne vér csörgedezik bennem, attól még tanár vagyok, az ilyesfajta enyhe flörtölések pedig egy tanárhoz sem illenek. - Miss, kérem, ne tegezzen. A történtek ellenére én még mindig az ön tanára vagyok, és közöttünk nem ildomos ez a modor - rázom felé a fejemet. Minden szóbeli tiltakozásom ellenére azonban szívesen végighúznám az ujjamat felső ajka íve mentén... De még a vágy sem elegendő ahhoz, hogy kockáztassam a jó híremet. A kisördög szívesen kísért ilyen helyzetben, és azt suttogja a fülembe; úgysem látna senki semmit. - Álarc vagy sem, hölgyem, tanár vagyok és erre nincs mentség. Roderica suttog, búg a hangja, a karomon teljesen feláll tőle a szőr. Óvatosan beljebb csúszok, ezáltal betudom csukni magunk mögött az ajtót, és újra kikerülünk a kollégium udvarára. A sötétség megnyugtatóan ölel körbe minket, engem arra biztat, hogy mára elég volt a színjátékból. - Mit kíván tőlem, Miss Galawan? Mégis miért adjam önmagamat?
Tudom, hogy a sulykot elvetettem, hogy úgy beszélek egy tanárral, ahogy azt nem lenne illő, mégis.. teszek rá. Jelenleg teszek mindenre, az agyam nem fog annyira, hogy belássam, hibázok, nem is kicsit. És ha holnap a fejemhez vágja? Kit érdekel, legalább nem egy címlapról kacisnt vissza, hanem a fejemhez vágják. Már ha ténylegesen meg is teszi azt. - Mert így van. Bármennyire is próbálod elrejteni... az, amit kis korodban beléd neveltek, életed végéig üldözni fog. Jól játszod a szereped, tény, de aki ugyanezt teszi, könnyen átlát a szitán - öntök tiszta vizet a pohárba, mert annyira azt se díjazom, ha hülyének akarnak nézni. Oké, szőke vagyok, oké... teszek olykor meggondolatlanságokat, de ez nem jelenti azt, hogy el kell engem könyvelni egy ostoba libának. Elhúzom a szám, tényleg igaza van, hogy konkrétan akkor aratnám a legnagyobb sikert, ha egyszerűen nem vennék fel semmit, de hát... a nevelés még rajtam is látszik, hiába van épp kopófélben, ott van. Elmosolyodok, muszáj megmosolyognom a jelenetet, mikor beveri a fejét, ez annyira... béna. Perzse kivételesen megtartom magamnak, viszont hátrálás ide, vagy oda, nem tágítok, nem akarok távolabb kerülni tőle. Tanár. Az én tanárom. Helytelen, amit teszek, erre ő is próbál rávilágítani, és még nagyobb is az akaratereje, mint nekem, de az az aprócska fény a szemében, az az, ami nem hagyja, visszavonulót fújjak. - Szerintem... mindketten tettünk már olyat, ami nem ildomos - suttogom a nyakába, halványan végigjáratva rajta ajkaim, és egyetlen kósza pillanatra, tényleg szemétnek érzem magam. Visoznt, ahogy megcsap az illata, ahogy beszippantom, minden gondolatom elszáll, ami arra ösztökélne, álljak le. Halkan nevetek, ahogy megint a tanársággal jön, de a reakciói teljesen mást mutatnak, mint, amit mond. Már csak akkor kapok észbe, mikor csukódik mögöttünk az ajtó, és végre egy olyan kérdést tesz fel, amire tudom is a választ, puskázás nélkül. - Mert mihelyst leveted a "tanár vagyok" álarcod, te is ezt akarod - suttogom már nagyon közel ajkaihoz, testemet teljesen hozzápréselem. Nem tudok hangosan beszélni, nem tudok gondolkodni, egyetlen egy gondolat forog csak az agyamban, még pedig az, hogy én nagyon meg akarom ízlelni azokat az ajkakat.
Nem számoltam, hány szó ❃ [You must be registered and logged in to see this link.] ❃ Lesz ez még jobb is :pls:
Roderica ismer. Mármint, nem engem ismer, hanem a neveltetésemet. Annak ellenére, hogy itt tanárként dolgozom, ugyanannyira vagyok örökös, mint amennyire ő. A gyermekkoromban belém vésődött szokásokat nem tudom kiirtani magamból, valahol mindig visszaköszönnek. - Ha így van, ha nem, nincsen arra oka, hogy a fejemhez vágja mindezt. Nem pont azt tanítjuk ebben az iskolában, hogy hogyan fékezze meg a nyelvét, és viselkedjen illedelmesen? Akár még pezsgő hatása alatt is? - vonom össze a szemöldökömet, és úgy nézek a lányra. Próbálok komoly lenni, ő meg elhúzza a száját, amikor elmondom neki, hogy a férfiak bagóznak a ruhájára. Apropó, bagó. Rágyújtanék egy ilyen kellemesen nyomasztó helyzetben egy cigarettára, de az csakugyan nem venné ki jól magát. Közben Roderica közelebb jön hozzám, én pedig béna módjára verem be a fejemet az ajtóba. Mosolyog, és tudom, hogy szívesen kinevetne. Én meg szívesen elfutnék. Olyan érzések kavarognak bennem, amiknek nem szabadna egy diákom közelében sem lennie. Helytelen, hogy vonzónak találom a szőke hajkoronát, és a karcsú lábakat, amiken a szoknya már nem túl illendő módon van felcsúszva... - De ez nem jelenti azt, hogy újra meg is kellene ismételni, Miss Galawan - válaszolom szárazon. Vagyis, csak szárazon szeretnék válaszolni. De ekkor egy finom, borzongós lehelet érinti a nyakamat, majd nem sokkal később ajkak követi az útját. Kezemmel próbálom eltolni a lányt. Én tényleg próbálom, de vagy ő túl erős hozzám képest, vagy csupán csak én fogom túl gyengén a karját, és inkább húzom, mintsem lököm távolabb. Kinevet, amikor közlöm vele, hogy a tanára vagyok. Kizárom magunkat az udvarra, de nem úgy tűnik, hogy a lehűlt esti levegő bármit is javítana azon, hogy ég minden porcikám. - Attól, hogy még minden fiú téged akar, nem biztos, hogy a férfiak is így éreznek. Ez a mondat, a tegezés, a hangsúly mind egyet jelent azzal, mintha az álarcom huppanna le a fűre. Roderica közelebb nyomul hozzám, a testünk összeér, az ajkai pedig olyan közel vannak hozzám, hogy érzem rajtuk a pezsgő illatát. - Miss Galawan... - kezdek bele, ám rájövök, hogy most nem így kell hívnom. - Akarom mondani, Roderica. Akármit is tennék, az a te részegséged miatt kihasználásnak minősülne - fogom meg a derekát finoman. - Mert te is tudod, hogy ha nem lenne benned ennyi alkohol, soha nem akarnál tőlem semmit - suttogom szinte a szájába, a szememet a lányéba mélyesztve.
Nem kell nekem bemutatni egy magamfajtát. Tökéletesen tisztában vagyok vele, mit miért tesz, mi az, mai valós, és mi az, amit csak a kíváncsi tekinteteknek mutat. Általában, perzse kivételek akadnak, unalmas is lenne az életem, ha nem lennének, engem meg a hideg ráz a monoton élettől. Nem nekem való, még nem. Nem tudnék úgy stangálni, mint anyám, mikor kint a világ vár rám. - De.. és én tudom is... gyakran, de sajnos, nem szeretek mások képébe hazudni, még akkor sem, ha a valós véleményem fáj - pislogok ártatlanul, pedig most árultam el, mi az oka annak, hogy nem tudtak még betörni. Még most sem tudták rám erőltetni társadalmunk törvényeit, még most is a saját fejem után megyek, mai ebben a rétegben hibának számít. Elég nagy hibának, de hát.. ez engem hol érdekel? És most is halmozom azokat a hibákat, mikor épp kikezdek az egyik tanárommal. az mondjuk vigasztal, hogy józan pillanataimban is csak a megfelelő alkalomra vártam, hab a tortán, hogy az az alkalom pont akkor jött el, mikor az én gátlásaim elmentek. Tényleg nem vagyok annyira részeg. Teljesen tisztában vagyok vele, mit csinálok, épp csak az a bigyó hiányzik, mai megakadályozna benne, de a tudatom, mégha kicsit kusza is, legalább tiszta. A levegő is segít, a közelsége meg újfent megérszegít, de legalább ettől a részegségtől nem leszek másnapos. Hirtelen kapom azon magam, hogy azt akarom, ő is akarja, benne is kavarogjanak az érzelmek, és szép lassan billenjen a mérleg. Arra vágyom, hogy ő is veszítse el a fejét, csak egyetlen pillanatra ne diákként tekintsen rám, ne a diákjaként. Szörnyű, az vagyok, tudom, még utálnám is magam, ha a vágyam nem lenne erősebb. - Ugyan már. miért ne tehetnénk azt, amit szeretnénk? Már azon kívül, hogy mások számára az taszító.. látsz itt bárkit is rajtunk kívül? - vonom fel a szemöldököm, kihívó mosollyal az arcomon, el sem hiszem, hogy én vagyok az, aki ilyen gondolatokat ültet valaki fejében. Már-már pezsdítő, hogy most én szereplek a másik oldalon, hogy nekem kell megküzdeni valamiért. Ezek annyira ritka alkalmak, hogy talán meg is kéne becsülnöm őket. Sodródok az árral, és láthatóan Aden is szép lassan nyugszik meg, hogy aztán átvegyék a szerepet benne más érzések, olyanok, amiket én keltek benne, és ez számomra akkora öröm, hogy mosolyom, ha akarnám se tudnám levakarni az arcomról. - Csak mondd azt, hogy te nem... mondd ki, és belépek azon az ajtón - nézek a szemébe, de kezem közben megindul, és ujjaimmal végigszántok a tarkóján, fel a hajáig, amibe aztán bele is túrok. A szavak persze halkak, ezt már tényleg nem merném kiabálni, hisz most mindketten veszélyes vízeken evezünk, de... de a francba is, ez nekem nagyon tetszik. Egy kósza pillanatra behunyom a szemem, kiélvezem a kezek érintését a csípőmön, nem is értem, miért ilyen gynegéd, nem vagyok porcelánból, nem fogok eltörni. - Csak ne agyalj... - forgatom meg a szemem, aztán pipiskedek egy kicsit, hogy a fülébe suttogjam a következő szavakat. - Ha nem lenne a pezsgő, soha nem lenne bátorságom ezt tenni, és csak az ábrándok maradnának, amik aztán újra és újra kísértenének álmomban - suttogva vallok színt, még csak nem is érzem zavarba magam miatta, sőt még akkor sem, mikor óvatosan harapok fülcimpájába, miközben kezeimmel átkarolom a nyakát. Igen, nem egyszer képzeltem el magunkat így, ebben a helyzetben, sőőőőt, nem egy képet láttam magam előtt rólunk, maibe még bele is pirultam és most... most nem érem be a képekkel.
Nem számoltam, hány szó ❃ [You must be registered and logged in to see this link.] ❃ Lesz ez még jobb is :pls:
Ahelyett, hogy a kinti hideg levegőt beszívván észhez térnék, inkább csak úgy érzem, hogy az egész ront a helyzeten. Nagy kortyokban nyelem a levegőt és igyekszem tekintetemet nem folyamatosan Rodericán legeltetni. Amit teszek, az erkölcsileg nem helyes. Habár sok olyan dolgot tettem az életben, amikor az erkölcs nem gátolt meg, most még sem merem azt mondani magamnak, hogy ez az egy már nem számít, mert igenis számít. Lehet, hogy a szememre kellene csapnom a kamuszemüvegemet, a vágyamat farzsebre tenni, és lelépni. Azonban, a francba is, a bennem lakozó Blacbourne vér csak úgy tombol - legalábbis ez a kifogásom arra, amiért egy tapodtat sem mozdulok. - Pedig a világodban hazudni kell, Roderica, ha tetszik, ha nem. Az ország sorsa mindig is fontosabb lesz. Kioktatónak tűnhetek, és az is vagyok. Lemondtam a koronáról, és én tudtam, hogy miért teszem. Lehet, hogy ezerszer megbántam azóta, de inkább a nyavalygás a korona után, mintsem egy olyan élet, ahol ezrek élete és megélhetése foroghat egyetlen ember kezében. Ahol a kártyalap te magad vagy, a Joker, akit próbál mindenki megszerezni, és lehetőleg minél előbb kiiktatni... Kezdem elveszíteni a fejemet, mintha Rodericával együtt én is berúgtam volna. Olyan régóta éltem valaki más életét, hogy szükségem van egy szabályszegére, valamire, ami jól fejbe kólint, hogy aztán visszatérhessek a megszokott kerékvágásba a szemüvegemmel meg a rozzant pirossal. - Nem az a baj, hogy taszító lenne, amit tennénk. Hanem ez az egész dolog nem erkölcsös... Nekem a munkámba kerülhet, neked viszont csak egy szalagcím lenne az újságban a többi között - horkantok fel gúnyosan és megvetően. Direkt akarom kicsit megbántani, azonban még ennél is jobban szeretnék vele valami nagyon veszélyeset és büntetendőt csinálni... Ami után igazi kín lesz bejárni tanítani, és rettegni, hogy mikor jön velem szembe a szőkeség a folyosón. Roderica mosolya vonzó, azé a fajta lányé, aki tudja, hogy kívánatos, és ezt nem fél kihasználni. A szavaival fenyeget, hogy ha nemet mondok elmegy, a kezével pedig a hajamba túr. Határozott mozdulattal zárom össze félig elnyílt számat, nehogy egy kéjes sóhaj fakadjon ki belőle. Behunyja a szemeit egy pillanatra, én pedig már tudom, hogy nincsen menekvés. - Ábrándok? - kérdezek vissza felnevetve, rekedtes hangszínnel - Mégis miről ábrándoztál? A szerencsétlen irodalomtanárról? Aztán, amikor a fülcimpámba harap, a hangom végleg elakad, és halovány morgás tör fel a mellkasomból. - Bárki megláthat minket - mondom, holott tudom, hogy senki sem fog ilyenkor erre jönni. A falnak lököm a lányt, egyik kezemmel megtámaszkodom az arca mellett. Egy pillanatig nézem, tekintetemet végigfuttatom az arcán, kékes szemein, le az orrán, egyenesen a szájáig. Közelebb hajolok, leheletem simogatja az ajkát. - Ha kirúgnak, elvárom, hogy minden kapcsolatodat és női bájadat bevetve szerezzél nekem valami munkát - ez az utolsó mondatom azelőtt, mielőtt megcsókolom. A szája puha, a szabad kezemmel végigsimítok a haján. Ez a csók nem finom, és lágy, mint a mesékben elképzeltek. Nem, ez a csók a szenvedélyről szól, mohó, és felvillanó, mint egy villám a viharos égbolton.
Kezdőlap 
Tárgy: Aden & Rica 
Kedd Feb. 03, 2015 8:40 pm
