Szombat reggel van, valamikor reggeli után egy kicsivel. Persze ez függ attól is, hogy mikor reggelizünk, Mark esetében ma ez a reggel nyolc és kilenc közötti időszakot jelentette. Nem, nem ette végig a teljes egész egy órát, az azért mégiscsak sok lenne, fejlődésben lévő szervezet ide vagy oda. Most pedig jön, rendületlenül, elszántan közelít a lovarda felé, igaz, ez az elszántság egyenesen arányosan csökken a távolsággal, de még kitart, még megy, hogy megtegye, amit előbb vagy utóbb úgyis meg kell majd tennie. Hogy mit is? Hát mi mást, mint azt, hogy először is egyáltalán a lovak közelébe merészkedjen, aztán pedig, ha minden a lehető legjobban sül el, akkor pedig megülje az egyiket. Határozottan nem kedveli azokat a nagy, vad állatokat, biztos benne, hogy mindegyik csak arra vár, hogy ráprüszköljön vagy megharapja, meg talán ezeknél még sokkal aljasabb dolgokat is forgatnak a fejükben szegény Mark kikészítéséhez. Végül eléri a lovarda épületeit, tüdejét most már a félelmetes, lovardaszagú levegő tölti meg, a boxokból pedig a vérszomjas bestiák lesnek rá, csak arra várva, hogy a közelükbe merészkedjen és jól megijeszthessék. A helyszín amúgy üres, embereket nem is látni, aki akart, az már korábban kilovagolt, a többiek pedig majd csak később jönnek. Vagy csak nem vette észre őket, mert odáig van félelemtől? Akárhogy is, erőt vesz magán és görcsölő gyomráról tudomást sem véve elindul az istállók felé.