Mondják, hogy akadnak napok, amikor nem éri meg felkelni sem. Nos, a mai éppen egy ilyennek ígérkezett. Az ágyam ugyanúgy hétkor dobott ki magából, épp úgy festettem, mint valami mosogatórongy, közel sem úgy, mint egy trónörökös. Nagyjából egy óráig tartott mire összeszedhettem magam, és a szobatársam már alig tudta türtőztetni magát, és ha jól tudom, most valószínűleg épp arról tárgyal valahol, hogy minden vágya átköltözni valaki máshoz. Kevesli azt az időt, ami a tükör előtt jut neki. Pedig nem is értem, a mai egy egészen szokatlan alkalom volt. A tegnap esti dorbézolás Comával megtette a hatását, és ma meglehetősen kótyagosan ébredtem. Általában meg alig tíz percre kérem kölcsön a fürdőt, hogy megigazítsam a copfom, fogat mossak vagy ilyesmi. De mindegy is, Andorra hisztérikus hercegnőjétől legalább megszabadulok.
A reggeli kávé kimondhatatlanul hiányzott, alig marad már időm beérni az órára, így is futva kellett megtennem a távot a főépületig. Még szerencse, hogy a lovaspólóedzések karbantartanak, és nem tunyultam el teljesen. Na meg az sem volt hátrány, hogy hosszú lábaim vannak, így akármennyire is másnapos voltam, azért mégiscsak sikerült a tanár előtt besliccolnom a terembe. Büszkén megveregethettem volna a saját vállam. Persze, ha nem köptem volna ki majdnem a tüdőm.
Nem emlékszem sokra az órából, mivel a saját zihálásomtól semmit nem hallottam, de valószínűleg a közvetlen környezetemben más sem. Comát legközelebb megfojtom. Hogy lehet, hogy valaki ilyen erős italokat tart a lakosztályában és leitat vele mindenféle diákokat?
Túléltem! Visszhangzott a fejemben, amikor a délelőtti kurzusok a végüket járták, és leértem az étterembe. Szerencsére nem voltak sokan, és bőven akadt még üres asztal is, ahol leülve, magamba zuhanva elszopogathattam volna egy kávét. Vagy kettőt. Talán négyet.
Lassan a pulthoz sétáltam és megtöltöttem egy bögrét, majd vettem még egyet a biztonság kedvéért, de azt már tejjel és cukorral is ízesítettem. Már szinte elképzeltem, milyen elégedett arcot vágok majd, mikor az erős, forró ital lecsúszik a torkomon, aztán mohón, sietve megfordultam, és az orrom elé sem nézve teljes erőből nekimentem valakinek. Egy nemvárt akadály. Egy nemvárt baleset. Egy kávéval lelocsolt spanyol hercegnő. Egy még mindig másnapos svéd. És két törött bögre a földön. Na meg a síri csendbe fagyott étterem
- Úristen! Én annyira sajnálom! Komolyan, ne haragudj... nem.. - miközben szabadkoztam próbáltam szalvétáért vagy törlőkendőért nyúlni, hogy segítsek felitatni a ruhájáról. Bár az már menthetetlen, minden bizonnyal az.
Ma kimondottan azzal az érzéssel keltem fel, hogy hiányzik a családom, legfőképpen a húgom. Rossz ennyire távol lenni tőle, és néha-néha, amikor megébredek erősen rám tör, hogy a hideg Kanada helyett inkább a meleg Spanyolországban kéne lennem. Aztán eszembe jut, hogy basszus, de én királynő leszek, és itt tanítanak meg engem mindenre, amire szükségem lesz az uralkodás során, ennél jobb hely nincs is a világon ifjú örökösöknek. Viszont ahhoz, hogy én tényleg uralkodjak egy nap, apunak vagy le kell mondania, vagy meg kell halnia, és kb. innentől lett nagyon szar napom.
Alapvetően vidám szoktam lenni, de ma nincs senkihez kedvem. Annyira nincs, hogy egyik órán se szólaltam meg, sehol se vettem aktívan részt. Pedig amúgy szeretek társalogni, vitatkozni és okosodni. Ma viszont alig vártam már, hogy mehessek enni, és utána kiülhessek a kertbe egy jó könyvvel. Az utolsó óráról sietve léptem ki, a kantin, vagy inkább étteremszerűség, mindig teljesen tele van a leendő királyokkal és királynőkkel. Szerencsére többel is jó kapcsolatot ápolok, csak ez olyan fura, mert a jövőben meg majd lehet, hogy ellenségek leszünk, mint királyok, vagy az országunk érdekei ütköznek. Mindig furcsállom, hogy akik ma örökösök és legjobb barátnők, egy nap még komoly vetélytársakká is alakulhatnak. Fura dolog ez nagyon.
Belépek a kantinba, látom, hogy tele van, és legszívesebben ki is futnék, de a gyomrom korgása ebben megakadályoz. Muszáj valami kaját szereznem, de az is lehet, hogy egyenesen kiviszem a kertbe. Látom ismerős arcokat, intek nekik, nehogy nagyon bunkó legyek, de továbbmegyek, közben pedig erősen a kajákat nézem oldalt. Spagetti, tortilla, steak...aaa, mi a szar. Hirtelen egy adag forró folyadék ömlik rám valahonnan, és ösztönösen hátralépek egyet, aztán meg kicsúszik egy spanyol káromkodás is, de gondolom nem sokan értik. A blúzomat méricskélem, amin akkor folt van, hogy szerintem menthetetlen. Az egész kantin elhallgat, hiszen a két bögre óriási zajjal tört össze. A svéd hercegnő egy kicsit nem figyelt ma, bár lehet, hogy az én hibám is, bár ezt az ember nem érzi, így teljesen természetes, hogy őt hibáztatom. Nem kiabálok annyira, de azért sokan hallhatják, amit mondok, mivel mindenki a reakciómra vár. Solveig keresi a szalvétát, vagy törlőt, bár szerintem ő is tudja, hogy felesleges. - Aj Solveig, nem tudsz jobban vigyázni, basszus, tiszta kávé vagyok. Miért hoztál egyáltalán két bögrét? Most ezt mivel szedjem le? Azt a szalvétát légyszi add ide.
Nyúlok a szalvétáért, és közben magamban tízig számolok. Szerencséje van, nagyon nagy szerencséje, hogy ma egyébként is leszarok mindenkit, mert különben vége lenne. Csak azért nem lenne túl jó egy aprócska baleset miatt porig alázni valakit. Bárkivel előfordulhat. Nem akarom, hogy el legyek könyvelve dühöngőnek, így végül semmi mást nem mondok, csak várom, hogy odaadja a szalvétát és mondjon valamit. Annyira nem ismerem, csak hallottam róla ezt-azt, úgyhogy nem tudom, mire számítsak.
Kezdőlap 
Tárgy: Catalina & Solveig 
Pént. Feb. 06, 2015 12:26 am