Joyce && Elsa

[You must be registered and logged in to see this image.]

Utálom ezt az időt. Egyszer hideg van egyszer pedig meleg, nem tudná az időjárás végre eldönteni, hogy mit akar? Még én is jobban tudom, hogy mit szeretnék, mint ő. Már épp felhúztam volna a kabátomat, hogy egy kicsit kimenjek játszani, meg hóembert építeni a megmaradt hóból, de ekkor újra elkezdett esni... és még csak nem is kicsit! Nagyon! Nem rég pedig megbetegedtem, mert sokat játszottam kint, ezért most nem mehetek, mert anyu fél, hogy megint lázas leszek. Egyáltalán, ki találta ki találta ki azt a dolgot, hogy betegség? Ez egy utálatos dolog és most emiatt nem tudok semmit sem csinálni. Igaz, hogy van egy csomó játékom, de az én korosztályomból nincsenek sokan errefelé és anyával sem játszhatok örökké. Egy darabig elvoltam az új babámmal, de egymagamban mégsem olyan jó móka játszani, és az unalom bizony érdekes dolgokra szokott rávenni.
A konyhába mentem, hátha maradt még, abból a finom sütiből, amit pár nappal ezelőtt együtt sütöttünk anyuval. Kissé szét kellett néznem, és már kezdtem feladni a dolgot, amikor az egyik felső szekrényben megláttam a rózsaszín tetejű muffint. Bárhogy is nyújtózkodtam nem tudtam elérni, túlságosan magasra rakta anyu. Pedig tudhatta volna, hogy előbb-utóbb lejövök majd majszolgatni. Elindultam anyu szobája felé, de félúton meggondoltam magam és inkább egy széket tettem a konyhapult elé, hogy arra felállva elérhessem a kívánt süteményt. Ahogy felmásztam a székre, kissé megbillent alattam, de biztos voltam benne, hogy kibírja addig, amíg kinyitom a szekrényt és megkaparintom az ízes muffint. Rosszul gondoltam. Elfelejtettem, hogy van egy rossz székünk is, és én bizony azt a rossz széket választottam ki, de már késő volt. A szekrény felé nyújtózkodva a szék megbillent és pedig pillanatokon belül a földön találtam magam. Először csak megijedtem és egy pillanatig nem is mozdultam, aztán éles fájdalom hasított a jobb kezemre, amire estem. Szemeim megteltek könnyel, de leginkább az izgatott, hogy mit fogok mondani anyunak, amiért eltört a szék. Merthogy az egyik lába egyszerűen kifordult a helyéről.
- Anyu! - kiáltottam kissé rekedten, mert a sírás a torkomban volt, de mozdulni nem igen tudtam, hogy a szobáig szaladjak.